Marketing és Turizmus Intézet

Tanulmányi kiránduláson a harmadéves turizmus-vendéglátás szakos hallgatók

2015.04.13 08:38

Kapcsolódó képgyűjtemény:

Tanulmányi kiránduláson a harmadéves turizmus-vendéglátás szakos hallgatók

Március 23-án hétfőn a kulturális turizmus esettenulmányok, s az animáció, programszervezés, idegenvezetés és turizmusmarketing tárgyak keretében négy helyszínes abaúji szakmai túrán vettek részt a szak hallgatói tanáraik kíséretében.

Az első megálló a boldogkőváraljai vár volt, ahol Zavodni Ferenc, a település polgármestere adott rövid tájékoztatást a turisztikai tervekről. A vár kiállítóhelyeinek megtekintését, értékelését követően a középkori hangulatot idéző, a vár pincéjében kialakított étteremben elfogyasztott ebéd után Vizsolyra vezetett az út.

A vizsolyi biblia készítésének történetét Daruka Mihály érdekes, a látogatókat is bevonó, interaktív „dráma-pedagógia elemekkel” dúsított bemutatóján ismerhettük meg, ahol a hallgatók személyesítették meg a biblia nyomtatásában részt vevő történelmi szereplőket. A 2017-es 500 éves reformáció-évfordulóra készülő nagyszabású, tervezett fejlesztési program megismerése, s az egykori papírgyártási folyamat „kipróbálása” után Hernádvécsére mentünk át, ahol Dr. Takács Tibor, a Vécsecity Kastélyszálló tulajdonosa vezette végig a hállgatókat a nagyon impozáns, négycsillagos szállodát is magában foglaló komplexumon.

Az estébe nyúló program negyedik állomása, a forrói családi vállalkozás, a Holdfény Hotel fejlesztéseinek és szolgáltatásainak a megismerése volt, ahol a rögtönzött „segway-verseny” is nagy tetszést aratott.

A nap folyamán megismert turisztikai szakmai megoldások gazdag „alapanyagot” adnak a következő órákon történő értékeléshez, a tanulságok feldolgozásához.

NK

[Vissza]

Betöltés folyamatban
Bezár

Betöltés...

Betöltés folyamatban
Kép
Bezár
Loading...